Vissza ide: Hírek >>

A Milan nélkül focizik Európa

Megszerezte ugyan a Seria-A zárófordulójában a három pontot a Milan mégsem ért neki európai kupaindulást érő helyezést, mivel a Parma is nyerni tudott

A Milan játékosokat azzal a tudattal küldte Clerence Seedorf vezetőedző, hogy amennyiben győznek és a Parma pontot hullajt otthon a Livorno ellenében akkor még meglehet az európai kupaindulást jelentő hatodik helyezés. Nem lett meg bár a piros-feketék mindent megtettek, már az első félidőben két gólos előnyre tettek szert,amin a vendégek Zaza révén csak a 90.-percben tudtak szépíteni, mégis lemaradtak hiszen a Parma akinek saját kezében volt a sorsa 2-0-ra legyőzte hazai pályán a már biztos kiesőnek számitó Livornót. Így a hét BEK/BL-elsőséggel büszkélkedhető milanóiak nem lesznek ott idén az európai kupák lüktető vérkeringésében.

Milan - Sassuolo  (2-1) G.:Muntari(2.), N. de Jong(27.), ill.: Zaza (90.-11-esből)

Parma - Livorno (2-0 G.:Amauri (63.,80)

A hármom éllovas közül a Juventus és a Napoli erődemonstrácót tartott, előbbi 3-0-re intézte el otthon pazar első félideji játékkal a Cagliarit, utóbbi pedig 5-1-re ütötte ki szintén hazai pályán a Veronát.

JUVENTUS-CAGLIARI 3-0 (3-0)

A Juve összeállítása: Buffon (Rubinho, 54.) - Cáceres, Bonucci, Ogbonna - Lichtsteiner, Pogba, Pirlo (Pepe, 80.), Marchisio, Asamoah - Tévez, Llorente (Osvaldo, 60.).

G.: Pirlo (9.), Llorente (15.), Marchisio (40.

 

 

 

 

 

MÉRKŐZÉSEK

Partner: Livescore.in

RANGLISTA

HIRDETÉS

ÜZENŐFAL

Batistuta:
Gratulálok én is a győzteseknek! Kemény küzdelem volt itt is, mint a döntőben. :)

SzabiMuli:
Grat a győzteseknek! Köszi a játékot!

Batistuta:
De jó hogy működik még az oldal. Sok sikert mindenkinek!

SzabiMuli:
Hápersze'

Füles:
még mindig kicsi a tét

Tovább az üzenőfalhoz »

SZAVAZÁS

Ki lesz a VB végső győztese?

Németország

Brazília

Anglia

Franciaország

Más.. Én az üzenőfalon fejtem ki a véleményem!

Szavazni szeretnék »

HIRDETÉS

PONTTÁBLÁZAT

• Főoldal

• Hírek

• Videók

• Ranglista

• Bajnokságok

• Világbajnokság

• Európa bajnokság

• Bajnokok ligája

• Játékszabályok

• Kapcsolat

 

 

© 2014 FootballTipp.hu          Linkek