Vissza ide: Hírek >>

Seedorf helyére Inzaghi

A Milan szakvezetése megvált a holland trénertől és Filippo Inzaghiban látja a Milan felemelkedésének kulcsát

Clarence Seedorfal a csapat 22 mérkőzést vívott, ebből 11-et megnyert és 35 pontot szerzett viszont kiesett a Bajnokok Ligájából és az Olasz Kupából. Bizalomvesztését mi sem jelzi jobban, hogy a szerződésbontáshoz szükséges 10 millió eurót is ki kell fizetnie Silvio Berlusconinak a Milan tulajdonosának.

Elküldéséről már korábban is röppentek fel pletykák és a helyére is számos nevet emlegettek úgy, mint a válogatottat írányító Cesare Prandelli aki épp a napokban hosszabított a squadra azzura-nál, a Fiorentínát vezető Vincenzo Montella, Luciano Spalletti aki hazatért Oroszországból, a Parmás Roberto Donadoni, a Benfica padján ülő Jorge Jesus, de a legnagyobb befutónak Unay Emeryt tartották aki friss Európa-liga győztest a Sevillával.

Ezek a nevek azonban elég borsos tarifával is járnak ami a Milannál mostanában kardinális kérdés így a végső befutó "Pippo" lett, aki eddig is a piros-feketék alkalmazásában állt a tartalékcsapatot irányította az elmult két szezonban, esetleg a fizetési csekkje vastagodik némiképp.

Az edzőlegenda Arrigo Sacchi is megszólalt Seedorf ügyében álláspontja szerint a holland látványosabb támadó futballt hozzott a Milanba, de korántsem elég érett háttérel ugrott neki az ellenfeleknek és nem minden esetben igazította a játékoskeret adta lehetőségekhez a csapat taktikai felállását.

 

 

 

 

MÉRKŐZÉSEK

Partner: Livescore.in

RANGLISTA

HIRDETÉS

ÜZENŐFAL

Batistuta:
Gratulálok én is a győzteseknek! Kemény küzdelem volt itt is, mint a döntőben. :)

SzabiMuli:
Grat a győzteseknek! Köszi a játékot!

Batistuta:
De jó hogy működik még az oldal. Sok sikert mindenkinek!

SzabiMuli:
Hápersze'

Füles:
még mindig kicsi a tét

Tovább az üzenőfalhoz »

SZAVAZÁS

Ki lesz a VB végső győztese?

Németország

Brazília

Anglia

Franciaország

Más.. Én az üzenőfalon fejtem ki a véleményem!

Szavazni szeretnék »

HIRDETÉS

PONTTÁBLÁZAT

• Főoldal

• Hírek

• Videók

• Ranglista

• Bajnokságok

• Világbajnokság

• Európa bajnokság

• Bajnokok ligája

• Játékszabályok

• Kapcsolat

 

 

© 2014 FootballTipp.hu          Linkek