Túl nagy falatnak bizonyúlt Luxemburg is a jelenleg formáját kereső Olasz válogatottnak.
Luxemburgot sem sikerült legyőznie a világsztárokkal teletűzdelt olasz keretnek. Nem meglepő, hogy az olasz válogatott egy nemzetközi kupasorozat előtt nincs bomba formában, általában az egyenes kiesésre szakaszra szokták élesíteni formájukat, viszont ezt a világbajnokságot tényleg az eddigi leggyengébb ráhangolással kezdik. Buffonéknak ugyanis ez volt sorozatban a 6. mérkőzésük, melyről nem győztesként hagyták el a pálya gyepét és ez a sorozat, már 2013 szeptembere óta tart.
A meccs kecsegtetően indult olasz szemszögből, elég hamar, már a 9. percben Marchisio révén megszerezték a vezetést, nagyon úgy tűnt, akár gála mérkőzéssé is fajulhat ez a barátságos meccs, de a jóval magasabban kvalifikált csapat részéről a gólforrás innentől elapadt. Hiába dolgoztak több kecsegtető helyzetet, olasz részről több gól már nem született. Balotelli és Candreva folyamatos veszélyt jelentettek a luxemburgi kapura és a hajrában bevetett Cassano sem hozta meg a várt áttörést, míg nem a 85. percben a Maxime Chanot egy szöglet után sikeresen vette be fejjel az olaszok kapuját és ezzel beállította az 1-1es végeredményt.
Csapatok felállása:
Olaszország: Buffon – Abate, Bonucci (Ranocchia, 79.), Chiellini, De Sciglio – Candreva (Insigne, 78.), Verratti (Cassano, 54.), D. De Rossi, Pirlo (Aquilani, 72.), Marchisio (Parolo, 85.) – Balotelli (Cerci, 78.)
Luxemburg: Moris – Jans, Schnell, Chanot, Jänisch – Philipps (Payal, 54.) – Holter (Schinker, 72.), Gerson (Da Mota, a szünetben), Mutsch, Bensi (Da Graca, 79.) – Joachim (Turpel, 90.)
Gólszerző: Marchisio (9.), ill. Chanot (85.)