Nem sikerült látványosra a brazil győzelem a szerbek ellen, viszont hazai szempontból mindenképpen kecsegtető, hogy a Selecaonak ez volt sorozatban a kilencedik győzelme a világbajnokság előtt.
Ez a mérkőzés volt, a június 12-én kezdődő 2014-es világbajnokság nyitómérkőzősének főpróbája, ahol a hazaiak a horvát válogatott ellen mutatkozhatnak be. Sajnos a brazilokra jellemző látványos játék és a sorozatos kaputörések elmaradtak. Egy fáradt, visszafogott selecaot láthatott a közönség, bár az óvatosság megmagyarázható, senki nem akar a sorozat kezdete előtt lesérülni.
Az első félidő nem hozott túl sok helyzetet, szerb részről, Koralov veszélyeztette többször a brazil kaput, a hazaiaknál Neymarnak volt egy megemlíthető nagyobb helyzete, de összességében túl sok mindenről nem lehet beszámolni. A második félidő 58. percében megtört a jég, Fred egy parádés mozdulattal ( estében a földön fekve) jutatta a labdát a kapuba, ám ez után sem élénkült fel sajnos a mérkőzés. Hulk les gólját követően maradt az 1-0-ás végeredmény. Horvátország ellen a házigazdának ennél lényegesen jobb játékra lesz majd szüksége.
Összeállítás:
BRAZÍLIA: J. César ,D. Alvés, T. Silva, D. Luíz (Maicon, 72.), Marcelo (Maxwell, 76.) Paulinho (Fernandinho, 65.), L. Gustavo, Hulk, Oscar (Willian), Neymar (Bernard, 81.) Fred (Jo, 75.).
SZERBIA: Sztojkovics (Lukacs, 89.) Basta (Vulicsevics, 87.), Ivanovics, D. Tosics, Kolarov Matics, Petrovics (Mrda, 86.) Mitrovics (Djordjevics, 81.), Tadics (Z. Tosics, 70.), Jojics – Markovics (Gudelj, 81.).