A világbajnoki C-csoport is elindul a mai napon 1. fordulóban a FIFA-világranglista 7. és 28. mérkőzik.
Uruguay négy évvel ezelőtt Dél-Amerika egyértelműen legjobb csapata volt. Hiszen négy közé jutott a 2010- es vb-n, majd egy évre rá megnyerte a Copa Américát, de játék színvonalában is megmutatkozott ez. Azóta esik vissza és úgy tűnik, túl van a csúcson. A selejtezők botrányosan rosszul sikerültek, még ha a Jordánia elleni pótselejtező sima ügy is volt.
A keret öregszik rendesen, de az tény, hogy az egész vb-mezőny legjobb csatárpárosát birtokolja.
Diego Forlán kikopásával Luís Suárez az előretolt csatár, Edinson Cavanira több előkészítés vár, így inkább ő lesz a döntő szereplő. A gondok inkább a hátsó alakzatban kezdődnek, ugyanis kreatív, gyors emberrel nem nagyon rendelkezik Óscar Tábarez, a védelem pedig rendkívül lassú. Emiatt mélyen kénytelen beállni, onnan pedig így nehéz építkezni. A csapat jellege nem sokat változott 2010 óta, nagyon egységes, ám úgy tűnik, hogy az eredmények egyre inkább elmaradnak, így könnyen áldozat lehet a halálcsoportban.
Costa Rica 2002-ben és 2006-ban sem jutott tovább a csoportból, 2010-ben a vb -re ki sem jutott. Most is valljuk be reálisan nézve nem sok esélye van bejutni a legjobb 16 közé. Pedig a selejtezőből a 2. helyen jutott tovább a CONCACAF zónából, hét ponttal megelőzve például Mexikót.
A keretnél találunk gyengébbet a mezőnyben, például Honduras vagy Ausztrália. Minden a védekezés köré épül, a gond csak az, hogy elég lassú játékosok alkotják. 5-4-1-es, rendkívül passzív felállás várható, átengedve a középpályát és a labdát az ellenfélnek. A halálcsoportban persze ez érthető. A meglepetést támadásban okozhatja, Joel Campbell jó nevű, rendkívül gyors csatár, ám a PSV-s Bryan Ruízt leszámítva nem sok támogatást kap majd. Sok múlhat a kapuson, aki a Levantében szerepel. Ilyen defenzív felállással még az is előfordulhat, hogy lőtt gól nélkül megy haza.
Várható kezdőcsapatok:
Uruguay: Muslera - M. Pereira, Lugano, Godín, Cáceres - Gargano, Arévalo, C. Rodríguez - Forlán - Cavani, Stuani.
Costa Rica: Navas - Gamboa, Acosta, González, Umana, Diaz - Ruiz, Tejeda, Borges, Bolanos - Campbell.