Ma elindul a labda a C-csoportban is először Kolumbia és Görögország csap össze Belo Horizontében.
Kolumbia: Kiszámíthatatlan csapat benyomását keltik simán jutottak ki a nem könnyűnek mondható dél-amerikai selejtezőből a legkevesebb kapott góllal ami megint csak megsüvegelendő. Azóta lejátszott felkészülési mérkőzéseik sora is inponáló hiszen Hollandia ellen 0-0 és egy belgiumi 2-0-ás győzelem, kicsit szürkít rajta a Tunézia elleni 2-2, és a Szenegál elleni 1-1. A csapat leginkább a 4-4-2-es hadrendet részesíti előnyben és eddig Falcaoval a befejezésekkel sem volt gond. Az ő kidőlését sem ismeretlen nevek pótolhatják úgy, mint Jackson Martínez a Portóból és Carlos Bacca a Sevillából, a csapat motorja James Rodríguez aki nagyszerüen mozgatja a társakat Guarin lövőerejét pedig az olasz bajnokság követőinek nem kell bemutatni.
Várható kezdő: Ospina - Zuniga, Yepes, Zapata, Armero - Cuadrado, Aguilar, Guarín, James - Bacca, Martínez.
Görögország: 10 éve annak, hogy nagy meglepetésre megnyerték az Európa-bajnokságot a mostani selejtezőkből a minket 3-al elintéző Románokat véreztette ki nagyon simán, ez is mutatja, hogy mentalitás azóta sem változott. Azóta felemás eredményeket prudukált a felkészülési mérkőzéseken, de tudjuk ők is olyan csapat akik inkább nyomás alatt teljesítenek jól. A keret a 2004-eshez képest kicserélődött, de most is masszívan védekező agrsszív játékosokból áll és a céljuk most sem lehet más mint a selejtezőkön 10 meccsből 8-at kapott gól nélkül lehozni.
Várható kezdő: Karzenisz - Toroszidisz, Manolasz, Papasztatopulosz, Holebasz - Kacuranisz, Ciolisz, Maniatisz - Szalpingidisz, Mitroglu, Szamarasz.