Az E-csoport 1. fordulójában a franciák a botrányos 2010-es világbajnokság és a 2012-es Eb szereplés után újra esélyt kaptak a bizonyításra, egy papíron gyenge csapat ellen.
Első nekifutásra bizony simának is tűnhet a helyzet. A gallok a selejtezőben a spanyolok mögött a második helyen végeztek, így pótselejtezőre kényszerültek. Az ukránok ellen kis híján meg is égtek, viszont hazai környezetbe sikerült ledolgozni a kétgólos hátrányt.
A tornára készülve Deschamps egyre jobban megtalálta az ideális csapatát, persze, amelyben kulcsember volt Ribery is. Ám a gallok szélsője sérülést szenvedett, így kénytelen kihagyni a tornát.
Minden csapatrészben van klasszis, és ezúttal harmónia árad az öltözőből is - nem úgy, mint korábban. Pogbáék az elmúlt hetekben átgázoltak Norvégián és Jamaicán felkészülési mérkőzéseken.
A hondurasi csapat az USA és Costa Rica mögött, Mexikót megelőzve végzett 3. helyen csoportjában, amely világbajnoki- részvételt ért. A kékek elsősorban hazai pályán voltak veszélyesek, bár azért Mexikóból is sikerült győztesen távozniuk.
Suarez mester alakulatában nem hemzsegnek a sztárok, inkább dolgos segédmunkások alkotják a gárda gerincét. Akik bizony nem mennek a szomszédba egy kis keménykedésért.....
A rutin és az erősebb keret is a franciák mellett szól, akik minden poszton klasszisokat tudnak pályára küldeni. Ezzel szemben Honduras számára még a kijutás is nagy eredménynek mondható, minden bizonnyal lelkes, de főként defenzív és kemény játék várható tőlük. A franciáknak a csoport leggyengébb csapata ellen nem szabadna hibáznia és amennyiben a támadójáték hatékonyan dolgozik majd.
Várható kezdőcsapatok:
Francia várható kezdőcsapata: Lloris – Sagna, Koscielny, Varane, Evra – Pogba, Cabaye, Matuidi – Remy, Benzema, Griezmann
Honduras várható kezdőcsapata: Valladares – Beckeles, Figueroa, Izaguirre, Garcia – Chavez, Espinoza, Palacios, Najar – Bengtson, Costly