Visszafogott játékkal is magabiztos 3-0-ás győzelemmel nyitottak főként Benzemanak köszönhetően a franciák
Tapogatózással indult a mérkőzés, pár francia támadáson kívül, nem történt az első 10 percben lényeges esemény, kapura lövésig el sem jutottak a gall kakasok. 15. percben Matuidi egy elé pattanó labdát a felső kapufára lőtt, az európai csapat nagy lehetőséget szalasztott el. A francia mezőnyfölény innentől állandósodott, a hondurasi védelmet viszont nagyritkán sikerült csak átjátszani. A 23. percben újabb lövés veszélyeztette a hondurasi kaput, de ez is a kapufán csattant. 43. percig igazából semmi esemény nem történt a mérkőzésen, gyakorlatilag unalomba fulladt, míg egy 16-oson belüli szabálytalanságot be nem fújt a bíró a franciáknak, amelyet Benzema magabiztosan értékesített is. Ezzel a szabálytalansággal a közép-amerikai csapat emberhátrányba került, Palacios megkapta második sárga lapját és mehetett zuhanyozni. Honduras sorsa így meg is pecsételődött, hiszen 11 emberrel sem tudtak egyetlen egy veszélyes akciót sem kialakítaniuk.
A második félidő első francia támadása egyből gólt eredményezett, Benzema kapufára lőtte a labdát, amely a kapusról a kapuba pattant, legalább is az új gólvonal technika ezt jelezte, ami nagy felháborodást váltott ki hondurasi részről, mivel szabad szemmel és a visszajátszásokból úgy tűnt, hogy nem volt bent teljes terjedelmével. Erről az esetről valószínű még sokat fogunk hallani. Ezt követően sorozatban érkeztek a sötétkék támadások, a 72. percben ebből Benzema újabb, most egy látványos akciógólt szerzett. Honduras az egész mérkőzés alatt elég durva szabálytalanságokat engedett meg magának, szerencsére komolyabb sérülést ezekkel nem okoztak. Az eredmény már a meccs hátralevő részében nem változott, a franciák visszafogott játékkal, magabiztosan 3-0-ás győzelmet arattak.
Keretek:
Franciaország: Lloris – Debuchy, Varane, Sakho, Evra – Pogba (Sissoko), Cabaye (Mavuba), Matuidi – Valbuena (Giroud), Benzema, Griezmann.
Honduras: Valladares – Beckeles, Bernárdez (O. Chávez), Figueroa, Izaguirre – Najar (Claros), Garrido, W. Palacios, Espinoza – Bengtson (Ó. B. García), Costly.